Egyszerre végzett műtétek

A páciensek részéről gyakran tapasztalt óhaj, hogy több, különböző esztétikai beavatkozás egyetlen érzéstelenítésben, egymás után végzett műtétekkel egyszerre legyen megoldható. Ennek a praktikus megoldásnak lehetnek akadályai.

Az egyik akadály az, ha az egyik műtét (pl. csontos orrplasztika) duzzanata akadályozza a másik műtétnél szükséges megítélést vagy annak a gyógyulását (pl. arcközépemelés, szemhéjplasztika). Előfordulhat, hogy egy beavatkozás után a páciens számára szükséges teendőket (endoszkópos szemöldök-, halántékemelés utáni fejsebápolás) akadályozza a másik műtét átmeneti következménye (hónalji behatolásból végzett mellnagyobbítás után a karok emelésének korlátozottsága az első napokban), és ezért túl nagy a valószínűsége egyik vagy mindkét műtét utáni gyógyulási szövődménynek.

Előfordulhat, hogy két különböző érzéstelenítési technikát igénylő műtétet nem célszerű kockázatfokozódás miatt összekötni. (Pl. háromórás mellfelvarrás-nagyobbítás, altatásban végzendő műtétét nem érdemes négyórásra hosszabbítani egy önmagában 40 perc alatt helyi érzéstelenítésben, ambuláns műtéttel elvégezhető arcról történő anyajegy-eltávolításért.)

Önmagában is nagyobb műtétek (hasfalplasztika, mellkisebbítés, arcplasztika, nagyobb zsírleszívás) társítása a hosszú műtéti, érzéstelenítési időtartam és a nagyobb felszínű, egyidejű szöveti hatások miatt fokozott trombózis- és embóliakockázatot jelentenek egyébként egészséges páciens esetén is. A szakmai irodalomban jól ismertek azok a statisztikák, melyek összekapcsolt nagyműtétek utáni tragikus esetek révén ezt igazolják. Sajnos van olyan plasztikai sebész kolléga, aki rendszeresen rábeszéli, motiválja a betegeit az akár egymás melletti testtájak együttes plasztikai sebészeti műtéteire (mint pl. hasfalplasztika és mellnagyobbítás-mellfelvarrás) vagy hosszabb műtétekre (arcplasztika és mellműtét, meg zsírszívás). Jelen sorok írójának az a véleménye, hogy ez kimeríti a műtéti polytraumatizáció (többszervi sérülés-károsodás/károsítás) büntetőjogi kategóriáját. Sajnos nem egy páciens akadt, aki ilyen beavatkozások miatt súlyos károsodást szenvedett vagy belehalt.

Bizonyos életkor (általában 50 éves kor) után még az arc teljes fiatalítását célzó, a nyak és az arc alsó részét korrigáló, valamint az endoszkópos szemöldök-, halánték-, homlok-, arcközépemelést, felső-alsó szemhéjplasztikát, szemzugemelést, orrgyöki, homloki izomredők korrekcióját, esetleg saját zsír befecskendezését sem érdemes egyszerre végezni, mert ez jelenthet 5-6 órás altatási kockázatot is.

Vannak plasztikai sebészek, akiknek a hirdetéseiben kiemelt helyen szerepel, hogy egy időben több, akár 2-3 nagyműtétet is elvégeznek, pl. mellnagyobbítás, arcplasztika, zsírszívás, hasplasztika. Az a páciens, aki erre vállalkozik, olyan felesleges, emelt szintű kockázatot vállal, mintha valamilyen extrém sportot űzne. Már évekkel korábbról ismerjük azt az amerikai statisztikai adatot, hogy az USA-ban végzett kb. évi 1 millió esztétikai beavatkozás utáni korai halálos szövődmények 90%-a kombinált nagy műtétek után történt.

Elsősorban fiatal, egészséges, lelkileg arra alkalmas páciensnél a fentieken kívüli, több, önmagában kisebb beavatkozás gondos mérlegelés alapján társítható, kellő aneszteziológiai (érzéstelenítés-szakmai) személyi és tárgyi feltételek esetén. A páciens biztonsága érdekében ilyenkor is szükség lehet egy terület műtétének vége után az eredeti tervtől eltérően a műtétet befejezni, és a tervezett továbbiakat egy másik alkalommal, később elvégezni.