Szakmai önéletrajz – Dr. Balajthy Tibor

Örökké hálás vagyok a néhai Prof. Dr. Zoltán Jánosnak – a magyar plasztikai sebészet egyik legnagyobbjának –, hogy miután a Madarász utcai Gyermekkórház Gyermeksebészetének Égési Részlegén kényszerből (mert arra kellett várnia, hogy utánam sorra kerülve Ő operálhasson és én asszisztáljak neki) a műtő üvegezett ajtaján keresztül 1988-ban végignézte, ahogy egy magasfeszültségű áramütött gyermek elégett koponyacsontját nem várt módon – mert a műtét előtt úgy tűnt,  hogy csak a bőre égett meg – elhúzódó, többórás műtéttel (egyedül, mert a főnököm kérésem ellenére sem jött segíteni nekem) ki kellett vésnem és könyvekben nem lévő skalplebenyt rögtönöztem neki, hogy az agyát fedjem –, azt mondta, hogy nem kell még 3 évet eltöltenem plasztikai sebészeti osztályokon a szakvizsgám előtt, hanem pár hónap múlva a soron következő első plasztikai sebészeti szakvizsgára már mehetek is hozzá. Így aztán én „gyakorlati vizsgát” is tettem, ami ma sincs plasztikai sebésznek! Ezért – mivel soha addig nem láttam esztétikai plasztikai sebészeti műtéteket – autodidaktának (önképzőnek) kellett lennem és a világból – ahonnan csak lehetett  (az Internet kora előtt) – kellett az esztétikai plasztikai sebészetet ellesnem, tanulnom könyvekből, szakmai újságokból, kongresszusokon, utazásokkal – így nem égett belém a sajnos hazánkban már akkor is (és sajnos azóta is) roppant korszerűtlen technikák sora.

Hálás vagyok a betegnek is, aki felnőtt családapaként 31 évvel később azért keresett fel váratlanul a rendelőmben, hogy megköszönje, hogy akkor megmentettem az életét.