A női mell önvizsgálata
 
Ha Magyarországon esztétikai mellműtétek miatt konzultációra jelentkező – tehát az átlagnál magukra jobban adó – nőket arról kérdezek meg, szokták-e havi, kéthavi rendszerességgel melleiket egy menstruáció után áttapintani, ellenőrizni, a jobb esetben szégyenkező, de leggyakrabban nevetgélő válasz 90 százalékban a megdöbbentő NEM. Ha ugyanezt az USA-ban vagy egyes nyugat-európai országokban kérdezném, a megkérdezett nők közel 90 százaléka megsértődne, mert a kérdés úgy hangozna, mintha azt kérdezném, szokott-e fogat mosni. A különbség azért megdöbbentő, mert statisztikai adatok alapján a magyar nők között több mint tízszer gyakoribb a rosszindulatú melldaganat előfordulási aránya, mint az USA-ban vagy Nyugat-Európában. Mentegetésül az hangzik el a páciensektől, hogy az esetek egy részében 2 évente megtapintja mellét a nőgyógyásza. Nem tudják, hogy a rosszindulatú melldaganatok nagyobb része akár 1-2 évvel korábban is jól tapintható, amikor egyszerű, nem csonkító műtéttel jól gyógyítható. Így aztán, ha a nőgyógyász kétezer betegének négyezer mellére tapintható csomók száma és elhelyezkedése, nagysága szerint emlékezik is, éveket késhet – ez pedig a halált jelentheti. Magyarországon a rosszindulatú melldaganatok legalább 80 százaléka elkésett állapotban kerül felismerésre, mely miatt végzett csonkító műtétek után az eredmények rosszak, évente több mint 10 000 melldaganat miatt végzett csonkító, melleltávolító műtét után 4 évvel ebből több ezer nő hal meg áttétekben.

 
mell műtét


Magyarországon a rosszindulatú melldaganat miatti csonkító műtétek kis százalékában történhet egyidejű mellhelyreállító műtét, miközben ez az arány az USA-ban rég meghaladja a 60 százalékot.

Ma Magyarországon minden 7-10. nő élete van vagy lesz veszélyben rosszindulatú melldaganat miatt. A leggyakrabban persze a 45 és 60 év közötti korosztályt sújtja, de látunk sajnos meghalni húszéveset is – elkésve felismert melldaganat miatt.

Hogy ennek a kockázata csökkenthető legyen, az kellene, hogy havonta egyszer, menzesz után 2-3 percet arra szánjon minden nő, amikor úgyis a zuhany alatt samponozza magát, hogy két keze ujjai között áttapintsa melleit. Nem az a kérdés, mi az, amit tapint, hanem az, hogy ez különbözik-e attól, amit egy hónappal korábban tapintott. Ha pedig különbözik, menjen olyan szakemberhez (háziorvos, nőgyógyász, sebész, onkológus, radiológus), aki tudja, milyen vizsgálatra kell küldenie őt!

 
mell műtét árak
mell műtét 1
mell műtét árak 1


Vannak javaslatok, módszerek, fekvő és álló helyzetben végzendő, körkörös és komplikált mozgásokkal és kézmozdulatokkal leírt eljárásokkal, melyek arra alkalmasak, hogy elrettentsék a nőket, akik erről azt hiszik, ez a dolog nehéz és bonyolult.

NEM ÍGY VAN, A LÉNYEG: AKÁRHOGY IS, DE RENDSZERESEN TAPINTANI!

Az a plasztikai sebész pedig, aki Magyarországon plasztikai sebészeti mellműtétet (mellnagyobbítás, mellfelvarrás, mellkisebbítés) úgy végez, hogy a műtét előtt nem kér semmilyen képalkotó vizsgálatot, (mell-ultrahangvizsgálat, mammográfia)  az magával, a munkájával, páciensével szemben igénytelen, ezen kívül pedig felesleges és értelmetlen kockázatot viseltet a páciensével.